A 7 eseményei, és konklúziója

Mivel nem hallottatok rólam egy értelmes mondatot sem, ezért most veszem a fáradságot..:)
Hétfő reggel. Csirke techno-ez ugyanis Zilah óta az ébresztőm hangja..Orsii;).Fölkelek.Süt a nap. Megijedek. 5-kor ez hogy lehetséges? Uzsgyi ki az órához: 7:18 percet mutat!
Fogyatékos telefonomon az idő rosszul járt, így nemhogy nem tudtam tanulni angolra és fizikára, még a buszt is lekéstem. Bérletem sem volt, és 35-kor indult a busz.
Magam sem értem hogy hogy, de ott voltam a busznál.
Megszólít egy nő: te nem Lívia vagy?
Felnézek..Jéé, szija Icus!
Icus: Elvigyelek?
Lívia: Megtennéd? HÁT EZ FANTASZTIKUS! Beérek a suliba, és nem lesz igazolatlan órám! ;)
Icus: Elvileg az osztálytársaimért jöttem, de ők nem jöttek, és Isten miattad küldött ide.
Lívia: Úgy van, úgy van..Istenem, milyen csodálatos vagy te!
A kocsiban élénk beszélgetést folytattunk. Volt egy kérdése amit Istennek feltett, és ezt elmondta nekem is. Ahogy felfogtam a kérdést, hirtelen bevágott a gondolat, hogy Isten tegnap mint mondott nekem az 1 Timóteusban. Nem is értettem este, miért emelte nekem ennyire ki Isten Timóteus szeretetteljes intését az idősebb férfiak és nők iránt..de szó szerint többször el kellett olvasnom ezt a részt. A kocsiban ülve megvilágosodott bennem, hogy Isten most azt akarja, hogy elmondjam a választ, amit nekem mondott el Isten, csak akkor még nem tudtam hova tenni..
Érdekes, de üdítő megtapasztalás volt ez. Az egész napom ennek fényében jól sikerült.
Másnap felszálltam véletlenül egy szegedi buszra, ami az ellenkező irányba ment. Ha bevállalósan és bátran megmutatjátok a bérletetek, akkor minden további nélkül Pestig is utazhattok. Vicces tanulság, és az is, ha futtok egy kicsit, még a saját buszotokat is elérhetitek.Gondoltátok volna?
Szerdán töriórán ért egy igazságtalanság, rajtam csattant az ostor egy dolog miatt. A végén már nem bírtam, és a tanár előtt sírva fakadtam. Ekkor egészen megváltozott, és olyan "apáskodó" lett. Isten még ezt az esetet is felhasználta a formálódásomra.
Csütörtökön a zenesulis tanévzárón kaptam egy lesújtó hírt: lehet hogy nem folytathatom jövőre a klarinétozást. Az okokat most nem szándékozom firtatni, de ez annyira fájt, hogy alig bírtam ki hazáig az utat. Kemény volt szembesülni dolgokkal. Pénteken viszont felcsillant a remény, hogy valószínűleg mégis lehetséges az, hogy folytathassam. Sosem gondoltam volna, hogy a zene, a klarinét ennyit jelent nekem.
Nagyon kemény héten vagyok túl. Nagybátyám jövő héten megy Pécsre. Reménykedem, hogy nem lesz újabb műtét, és minden rendben lesz.
Úgy érzem hogy ez a hét sok dolgot adott, és nem mindegy, hogy tekintek vissza. Kellő alázattal be kell lássam, hogy Isten csiszolni akar, és ha hagyom, akkor megáldja a munkáját.
Mert megáldotta. A tanulás összejött, az összes tantárgyam meglett (ECDL is), és még pénteken is sikerült megírnom a tz-t és felmondanom 2 verset úgy, hogy előtte este képtelen voltam a sulira koncentrálni.
Az utolsó napomon az osztályomban egy olyan szituáció alakult ki, hogy szinte mindenki elgondolkodott a hiten, és hangosan el kellett mondania mit gondol arról. Azt hiszem, hogy ilyen eset, hogy Isten ilyes formában tud használni többször is lehetne.
Ne haragudjatok a terjedelemért, próbáltam rövid lenni, sry..