Pipa

2010. május 30., vasárnap

A Mai Ige

Úgy döntött, hogy téged ment meg!
„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni…” (Máté 27:42)

Amikor a lelkész bemutatta a vendégszónokot, egy idősebb prédikátor ment fel a szószékre, és mondta el történetét: „Egy apa, a fia, és a fiának a barátja a Csendes-óceáni partvidéken hajóztak, amikor egy vihar felborította a hajójukat és kisodorta őket az óceánra. A mentőkötelet megragadva, az apának a másodperc töredéke alatt kellett meghoznia élete leggyötrelmesebb döntését – melyik fiúnak dobja oda a kötelet, és melyiket áldozza fel? Tudta, hogy a fia már elfogadta Krisztust, de a fiú barátja nem. Gyötrődve így kiáltott: »Szeretlek, fiam!«, és a kötelet a fiú barátjának dobta. Mire a másik fiút felhúzta a felborult hajóra, a saját fia eltűnt a hullámok között. A holttestét sohasem találták meg. Az apa tudta, hogy a fia Jézussal fog az örökkévalóságba lépni, és nem tudta volna elviselni a tudatot, hogy a barátja Jézus nélkül nézzen szembe az örökkévalósággal.” Az istentisztelet végén egy tinédzser fiú jött oda az idős emberhez, és ezt mondta: „Szép történet, de melyik apa az, aki ép ésszel feláldozná a fiát abban a reményben, hogy a másik fiú talán kereszténnyé lesz?” „Igazad van” – felelte az idős lelkész – „nem életszerű. De azért vagyok ma itt, hogy elmondjam neked, ez a történet bepillantást engedett nekem abba, hogy milyen lehetett Istennek feláldozni egyetlen fiát értünk. Tudod… én voltam az az apa, és a ti lelkipásztorotok volt a fiam barátja.” A farizeusok, akik látták Krisztus halálát, ezt mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” És igazuk volt, mindkettőt nem tehette, ezért úgy döntött, hogy téged ment meg. Elfogadod ma az üdvösséget, amikor neked kínálja?

2010. május 27., csütörtök

Szórakoztató csemege










Bemerítéses képek után kutattam, ezért a blogon turkáltam egy kicsit. Hát ha nem is bemerítésesekremásmilyen történelmi pillanatokra azért sikerült ráakadnom. Bocsi Orsi h ezeket raktam ki, de rájöttem, hogy a te képeidhez nyilván több élményem fűződik..
Mondjuk az is biztos, hogy ezt az oldalamat amit a képeken láttok, ilyes formában azért tényleg kevesen ismerik. Így van rendjén.
=)
Jó utat minden békésinek Vajdahunyadraaaaaaaaaa!:))
Holnap megyünk Vajdahunyadra gyülekezetünk ifjúsági kórusával. :)
Annyira fáradt vagyok, de hát ez szolgálat, nem rólam szól...

Reggel 4:45-kor indulunk az imaház elől a Csavargó Tursz-szal. Kirándulásaink elengedhetetlen járművével, hiszen Csavargó Tursz nélkül sehova!!
A neve pontosan így van leírva.

Most mindenki pakol itthon, anya írt egy listát a gyengébbek kedvéért. :D
Még most megyek pakolni, valahogy nem érzem a súlyát, hogy 3 napra elutazok...

2010. május 22., szombat

Egy személyesebb kérés :))

Kedves Olvasóim. Ismerlek benneteket, vagy sem, 5 évesek vagytok vagy 90- egy szívességet kérek tőletek. Amint már említettem az előző bejegyzésemben, szükségem lenne anyagokra egy tudományos irományhoz. Viszont, most valami egészen más dolgot szeretnék tőletek kérni: Az adott kérdésekre válaszoljatok. Amit gondoltok (ha semmit, azt is írjátok le!). Nem kell cirkanatosnak lenni, nem kell tőle tartani hogy mit gondol a másik, a lényeg hogy te mit gondolsz, nekem pont az a célom, hogy ne sémákat halljak. Nagy szükségem lenne a segítségetekre, hétfőre el kell készüljek, és erre a "közvéleménykutatásra" szeretném építeni az egészet. Ha teremtés-, ha evolúciópárti vagy, vagy ha mindkettő azt vállald fel.
KÖSZÖNÖM a segítségeteket, s hogy 5 percet rám áldoztok!
-Több ilyen nem lesz-
-Ígérem..-
- :D -


1, Mit gondolsz az evolúcióval összekötött teremtés ideálról? (Isten teremtő terve evolúció formában ment végbe)
2, A sulidban van/volt olyan biosz,kémia tanár, aki a teremtésben hitt?
3, Mi az általános vélemény az osztályodban/munkahelyeden erről a témáról?
4, Szerinted melyik az igaz: A teremtés, vagy az evolúció? Miért gondolod ezt?
5,Ha a teremtést fogadod el: Mivel érvelnél egy evolúciópártinak, miért a teremtés a valóság?
Ha az evolúciót fogadod el: Mivel érvelnél egy teremtéspártinak, miért az evolúció a valóság?
6, egyéb dolog, élmény, amit megéltél ezzel a témával kapcsolatban (egy-egy beszélgetés, tanóra, ..........)

Plusz kérdés: A tyúk vagy a tojás volt hamarabb?:))


1000 köszi. Tényleg.

2010. május 19., szerda

Kérés:)

Kedves Olvasóim. A segítségeteket szeretném kérni.
Éppen a "Teremtés 6 nap alatt" című tudományos érvelésemet írom, és igen sok forrásra lenne szükségem. Ha tudtok valami jó oldalt (kezdetek.hu, és a teremtes.hu-t leszámítva) akkor kérlek benneteket, írjátok meg megjegyzésben. Illetve nem tudom, hogy van-e témában jártas olvasóm, de minden ezzel kapcsolatos anyagot megköszönök.
=)

2010. május 17., hétfő

ma

Ma nem volt könnyű nap, nem volt dolgozatnélküli nap, nem volt felelésnélküli nap, nem volt jó idő, nem volt esőmentes idő, nem volt hely a buszon, nem szólt jól a nádam, nem mindig viszonyultam úgy emberekhez, ahogy kellett volna.

Viszont volt időm reggelizni, volt matek házim, jó volt a matek házim (:D), volt esernyőm, volt bérletem, volt időm gyakorolni, volt erőm kidolgozni egy angol témát félig, és volt erőm idáig talpon maradni, ezen a nem túl barátságos és nem túl sikeres napon...

Végül is, ezért imádkoztam reggel...:)

Time

Legyen egy bankszámlád, amelyre minden reggel 86.400 forint kerül. Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni? Természetesen használd fel MINDET! Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az IDŐ. Minden reggel 86.400 perccel gazdagabbak vagyunk. Minden este lenullázódik, elveszik akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem marad egyensúlyban. Soha nem lesz több egy perccel sem. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden új este felégeti a maradékot. Ha elmúlasztod felhasználni az aznapi betéted értékét, elveszik. Soha nem kapod vissza! Nem íródik jóvá másnap. A jelenben kell élned a mai betétet használva. Befektetni hogy a lehető legtöbbet tudj vásárolni egészségből, boldogságból, tanulásból, értékes beszélgetésekből. Az óra forog. Tedd meg ma is a lehető legtöbbet! Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot akinek ismételnie kellett. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg a szerelmest aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az UTAST :)) aki lekéste a vonatot/buszt. Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZEDMÁSODPERC, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az olimpián. Minden pillanat kincs ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted, vagy meghatározhatod MOST,mi lesz veled, ki lesz belőled a jövőben. És ne felejtsd el, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem. A holnap rejtelem. A ma ajándék.


Tessék, egy kis bölcsesség. Akinek van füle a hallásra hallja meg.Elsősorban magamra gondoltam. Elsőre lehet kicsit elcsépelt, de van mondanivalója.
Ezt nem én írtam, néhol belekontárkodtam egy picit, de én is már így nevesincsként láttam facebookon.
Gondoltam megosztom veletek, vélemények jöhetnek.

2010. május 16., vasárnap

A napocska a felhőkön keresztül is süt

Elmesélem nektek, hogy a hitem ezen a héten milyen tapasztalatokkal ajándékozott meg.
Rögtön a visszafele útnál kezdeném.
Tibi bácsi bevitt a buszmegállóba Csabára hétfőn. Még volt egy fél órám, és közben mellém szegődött egy bácsika. 2 férőhelyes padok vannak ott, tehát eléggé adott egy beszélgetés kezdetéhez a helyszín, főleg, ha ilyen közlékeny bácsika a "szomszéd".
Nos, nyilván sejthetitek hogy leszólított. Az első gondolatom az volt, hogy mi köze van hozzám, mit akarhat..Igen, szégyellhetem magam, ez volt a legelső gondolatom.
A második hogy milyen pesszimista és félénk vagyok, és ez a bácsi nem árthat nekem. Különben is Isten itt van, még jó is kisülhet ebből az egészből.
Tulajdonképpen nem esett nehezemre beszélni vele, elővettem a filozófikus énemet, bölcs megjegyzésekkel fűszerezett körmondataimat, és nem utolsó sorban a mindent eláruló heves fejmozgást.
Éreztem, hogy Isten küldte őt ide hozzám, és amikor jött a busz eszembe jutott, hogy vannak nálam traktátusok( ki nem állhatom ezt a szót), de akkor még nem volt erre érett az alkalom.
Felszálltam a buszra, és azért imádkoztam, hogy üljön mellém a bácsika.
Mellém ült a bácsika. A mondataimból, a világnézetemből feltűnt neki hogy nem egy átlagos lány mellett ül. Az út közepén nyíltan megkérdezte hogy mi az oka az Isten-félelmemnek. Miközben hálát adtam Istennek a kérdésért- elmeséltem a megtérésemet, és beszéltünk a keresztyénségről.
Orosházáig eljutottunk a lelki dolgainkig, és még két traktátust is adtam neki, amit MEGKÖSZÖNT. Imádkozom érte.
Kedden volt a versfelmondás a suliban. Ennek is megvan a maga története. Elég szigorú tanárom van, akit ennek ellenére nagyon szeretek. Vasárnap esdekelve felhívtam, hogy nem lehetne-e kedden felmondanom a verseket, amiket még a zilahi konfin is tanultam- sokan hülyének is néztek- de nem lettem vele kész teljesen.
Amikor felhívtam elmondtam neki bajomat, mire válaszul azt mondta, hogy még pénteken elcsúsztatta keddre a határidőt, mert ő sincs hétfőn suliba. Válaszul elmondtam neki, hogy az imént imádkoztam a barátnőmmel ezért, mire ő azt felelte, hogy van egy meghallgatott imádságom.
Kedden és szerdán minden prímán ment, az irodalom tz-m (amire semmi esélyt nem láttam), nagyon jól sikerült.
Pénteken föci tz: érdekes, pont jó kifejtőket kaptam..
Az apostolt nem sikerült elolvasnom, és a tanárom szerdára rakta a dogaidőpontot.
Istené a dicsőség! Csak ennyit tudok mondani. Természetesen ebben az én munkám is benne van, csütörtökön 11-kor feküdtem, másnap 4:40-kor keltem, és ez volt az általános.
Pénteken nem ismertem meg a szomszédfiút a liftben (17 éve a szomszédom), a logopédusnál alig bírtam olvasni, és a zenekaron kiesett a számból a hangszer kis híján.De túléltem.
A konfi utáni löket megvolt, viszont most kezdem érezni, hogy itt dől vagy épül fel a dolog: Most kezd nehézzé válni számomra is a Biblia olvasás, és megharcolnom hogy töltsek elég időt Istennel, és utáljam a bűnt. De nem adom fel. Nem, és nem.

2010. május 14., péntek

nehézségek

Jajj ez a mai nap...távolodom úgy érzem.
Nem olvastam reggel Bibliát, pedig akartam. Meg tegnap is. Alig van időm, ez szörnyű!
Persze imádkoztam, beszéltem Istennel, de ez korántsem elég.

Annyira nehéz a kitartás...konfi után van lendület, könnyebb minden, de most...se konfi, se elég idő, hát nem tudom.
Meg nem tudom hol kezdjem el.
Melyik könyvet a Bibliából. Ha komolyan akarom venni (márpedig én komolyan akarom venni), akkor nem elégedhetek meg a reggeli jó-esetben-10-perc áhítatokkal, kell rendszeresen is olvasnom valamit.

mEG kellene valami Bibliatanulmányozós kalauz, azzal könnyebb lenne. Nekem nem mindig jönnek a gondolatok, miközben Bibliát olvasok.
Azt tudom, hogy Isten figyel rám, sokszor kapok tőle olyan dolgokat, amiket nem kértem, nem vártam.
Ilyen a pendrive, elért buszok, elmaradt felelések, nem nagy dolgok, de azért jók. =)
Valaki mondhatná, hogy ez szerencse is lehet, de én nem hiszem.
Nem hiszem, hogy Isten nélkül szerencsés ember lennék.

2010. május 12., szerda

Pendrive

Hogy hogyan kaptam pendrive-ot?

Körülbelül másfél hónapja volt, hogy valamit meg kellett szerkesztenem, és kellett volna hozzá pendrive. Mivel nekem nem volt, a családunkban meg csak apának, z is rossz, CD-t kellett használnom. Elég hosszadalmas volt CD-re írni, meg vissza...
Akkor gondoltam, milyen jó lenne egy pendrive.
Azt hiszem imádkoztam is érte, hog jó lenne ha lenne egy pndrive-om, de egyáltalán nem muszáj, csak jó lenne.
Aztán el is felejtettem.
És erre most Zilahon, a netboxos játékban kaptam egyet.Azt hiszem Nagy Erikától. =)
Isten meglepetése. :)

családi állapotok =))

Olyan rég írtam már a családról, itt az ideje. :)

Anya: nemrég jött haza a zenesuliból, ahol szolfézstanár. Ma kezdődtek a szolfézsvizsgák, a csoportjai vizsgáztak..
De szerintem jól sikerült, mert jókedvűen jött haza.
Most teniszt néz, és vasal. Anya nagy tenisznézés rajongó. Játszana is, ha lenne pálya. Teniszütő van már =)

Apa: szerintem elöljáróságin van. Hát kitartást neki :))

Laura: nem sokat találkoztam ma vele, ő már nem jár suliba, már leérettségizett.
Úgyhogy pihen, segít itthon, meg nem tudom mit csinál. Az előbb idejött megnézni a leveleit, de észrevettem, hogy mostanában (így a zilahi konfi után) kevesebbet netezik. Lehet, hogy nem...:D

Berta: neki sincs suli, ő is pihen, olvas, segít és CSELLÓZIK, mert közeledik az évvégi vizsga, meg persze a felvételi. Berta se netezik annyit a konfi óta. :))
Most nem tudom hol van...

Bazsi: kedves öcsém 88%-os érettségit írt angolból csütörtökön. Egy napon érettségiztünk, csak elfelejtettem írni. Nekem is 88%-os lett. :D

Bálint: ő jön most a géphez utánam. :))

Beni: tanul, próbál kibújni alóla, de végül mindig tanulnia kell. Ma kapott egy 5-öst töriből (ez nálunk a legjobb jegy, kedves Erdélyiek :)), véletlenül hallottam. Még azt is tudom, hogy valamilyen polgárháborúból írta.

Gréti: ma még nem beszéltünk...volt hegedülni, lesz néptáncvizsga.

Barnus: reggel találkoztunk, amikor kómásan betámolygott a fürdőszobába a bilihez. :)
Megitta a reggeli kakaót (neki: kakoka ), és aztán teljesen felébredt. Most nem hallom. Ez rossz jel, akkor rosszat csinál, vagy alszik, vagy majdnem alszik. :)

A békési szekció




Igen, mert én is békésiként lettem elkönyvelve..:))

2010 : Hálóban és Kon-Trust : A konfik gondolatai

Nos, itt az idő hogy megosszam veletek nagyszabású élményeimet.
Épp szakad az eső, dörög az ég kegyetlenül, és amíg nem csap ide be, addig még a kedvem is jó. A laptop ilyen időben a nyerő.
Nos, mint már Orsi említette Zilahon voltunk a 7végén. Nem voltam suliban se pénteken, se hétfőn. Mázlista- mondjátok ti. És végül is igazatok van.
Talán felesleges kielemeznem a konfit, ezért csak morzsázni kezdek. Pénteken és szombaton Merényi Zoli tartott az internetről előadásokat, és nagyon sok dologban elgondolkoztatott, és megdöbbentettek az előadások, és a téma.. Megvallom, hogy eleinte kicsit elcsépeltnek éreztem az internetet..
Aztán rájöttem, hogy az életemben rengeteg idő megy el a netezéssel. Lényegében az internet előnyei mellett millió egy hátránnyal rendelkezik: mi mégis minden további nélkül órákat töltünk el mellette. Egy kis facebook, iwiw, msn, email, és már el is repült 2 óra..(És itt még nem is említettem a traviant, honfoglalót, meg a különböző érdekfeszítő oldalakat).
Nagyon találó kis színdarabot láthattunk erről: miközben bekockulunk, nem foglalkozunk a környezetünkkel, és flegmatikussá válunk. Szépen elalszunk, és értem ezt a hitre is. Jó kis csapda tud lenni ha nem jól használjuk..
Amit én útravalóként kaptam Istentől még a konfin, az lényegében vasárnap hangzott el. Az előadások nagyon mély mondanivalót hordoztak, és nem féltek kimondani "népszerűség csökkentő" dolgokat sem, amikre úgy érzem hogy nagyon szükségem volt (szentség,szolgálat).
A szent élet valahogy nem egy túl elterjedt téma a fiatalok körében. Nem is értem miért.
A békési konfi már elindított bennem egy újabb megújulást (az ottani tanítások szerintem messze menőkig az eddigi konferenciáim közül a legjobbak voltak) és a zilahiak erre rápakoltak pár lapáttal.
Nagy dicséret jár a dicsőítésért Zilahnak, eddig egy konfin sem tudtam kiemelni a dicsőítést, és valahogy nem találtam meg igazán "bennük a helyem". Nos, ez a mostani valahogy légkörében is más volt.
A Kvint fergeteges, a fórumbeszélgetés kitűnő ötlet, és a játékok szórakoztatóak voltak.
Békésnek plussz pont jár a szervezésért, az előadásokért, és azért, hogy hoztak valami újat, ami nekem nagyon bejött---->ez volt a legjobb békési konfi számomra (félreértés ne essék, itt nem a konfi szervezői miatt ezt, egyszerűen ez a szubjektív véleményem).
Végre nem arról szóltak elsősorban a konferenciák, hogy találkoztam a barátaimmal, hanem hogy Istenről még többet tudtam meg, és sok dolgot átértékeltek az életemben. (jelzem, ez csak rajtam múlt)
Kezdhetném itt az idősek iránt való hozzáállástól az interneten ,s dicsőítésen keresztül a szentségig bezárolólag..
Szükség lenne itt Magyarországon is a hívő fiataloknak egy kis "felrázásra"..magammal kezdve.Mármint nem valami elvont dologról beszélek, hanem az életük odaszenteléséről, odaadásáról. Ja igen, és a mindennapokban. Csak megjegyzem, hogy már hétfőn esedékes volt elgondolkodnom magamon.
Nem vagyok én sem (sokszor) szent, de jó lenne ha egyre inkább azzá válhatnék. El se hiszitek hogy mennyit kell tanuljam még ezt.. Mondjuk ez csak Istennel, és Istentől lehetséges.
És igen -ahogyan annyiszor elhangzott a konfin, és Noémi blogján is- van hitem rá, hogy sikerülhet!
(arra már kevésbé van, hogy valaki elolvasta idáig...=)

zilah_konfi

Úgy döntöttem beáldozok egy kis időt arra, hogy írjak valami beszámolót a zilahi ifjúsági konferenciáról. :)

Nem indultam nagy elvárásokkal. Igazából nem is terveztem, hogy megyek.
Azt tudtam, hogy öcsém már készül hogy mehessen, nővéreim is akartak menni.
Én meg örültem, hogy több hely lesz itthon...

Aztán anyáék úgy kezdtek beszélni a konfiról, hogy a 4 nagyobb megy. Az azt jelenti, hogy Laura, Berta, Én meg Bazsi. Hogy én is?!
Végül nem ellenkeztem, hát jó, elmegyek, kíváncsi vagyok mi fog történni.

Szerintem teljesen ki voltam merülve, ezért nem éreztem semmit a konfival kapcsolatban.
Késve érkeztünk meg, így nem volt hely a nagyteremben. Tele volt az egész fiatalokkal, így először körbejártuk az imaházat, hátha valahol feltűnésmentesen be lehet jutni, szerezni valami helyet.
Terveink és bejutási kísérleteink sorba kudarcot vallottak, ekkor valakinek eszébe jutott, hogy miért nem viszünk be egy padot a terembe?
Az ötletét támogattuk, így a békési fiatalok fogtak egy padot, becipelték a nagyterembe, és boldogan rázsúfolódtak.
:D

Figyeltem az előadásokra, nem volt vesztenivalóm.
Nincs idő leírni minden előadást, kielemEzni. Csak annyit, hogy sok dolgon elgondolkoztam az életemmel kapcsolatban. Mennyire felszínes, mennyire önző meg pazarló. Időpazarló, energiapazarló.

Könnyű azt mondani, hogy jó volt a konfi. De miért is?
Mert elgondolkoztam végre dolgokon, amiken változtatni szeretnék. Komolyan akarom venni Istent, nem olyan felszínes lenni, mint eddig.

Meg persze azért is jó volt mert hallhattam a Kvintet élőben és mert nagyon jó énekfeldolgozásokat hallhattunk, amiknek meg is szerezzük a kottáit.
Mert az ifink közössége is jobb lett, és kaptam egy pendrive-ot.
De ez már egy másik történet.
=)

2010. május 6., csütörtök

Talán, de mégsem

Most mintha talán a blogon időznék. De mégsem írok méltó bejegyzést. Csak amolyan másodosztály, tudjátok. A mai világban be kell ennyivel érjétek.
Lázas készülődés, pakolás, tervezgetés jellemző most rám. Fantasztikus napnak nézek elébe..
Holnap megyünk a zilahi konfiraaaa!
Adok nektek egy idézetet, aztán vége lesz a mókának mára..meg pár napra (mármint a blogon, és nem az ÉLET-ben)
A némaságomnak volt oka, majd kimagyarázom. Legyetek jóhiszeműek, az mindent megold.
"El sem hiszem..ilyen létezik?Én, Lívia, holnap a Körös volánon? Békés, majd Erdély?Zilah, és konfi? Eső..és program?Ismert arcok, és a barátok?:) Hihetetlen..de..mégis igaz."
(Részlet Lívia facebook-üzenőfal megnyilvánulásaiból)
És ha már az igazságnál tartunk, az is igaz, hogy: ÁÁ,már megint kevés az időm!:)

2010. május 5., szerda

érettségi holnap

A konfi mintha körülbelül fél éve lett volna...
Most már egy másikra készülünk: Zilah.

Addig még hátravan egy angol érettségi (holnap), meg egy zenekar.

Hát...nem tudom mi lesz. Kéne gyakorolni de már teljesen beleuntam ebbe a csodálatos angol nyelvbe!
Nem tudom mit nézzek át, mit tanuljak még meg...
Ha ezen túl leszek, letöltök egy gudzsaráti nyelvű szöveget és bemagolom. Jól fog esni.

thank you: ધન્યાવાદ (dhanyaawaad)

welcome: પધારો (padhaaro)

Már ennyit tudok is gudzsarátul.


Valaki esetleg velem tart eme bámulatos nyelv tanulmányozásában? :)