Pipa

2008. december 30., kedd

Mert művelődni fontos

- A világtörténelem leghosszabb műsormegszakítását a BBC követte el. Egy Miki egér rajzfilmet szakítottak félbe azzal a hírrel, hogy kitört a második világháború. 6 év múlva aztán akkurátusan folytatták a félbeszakadt rajzfilmet, pontosan attól a ponttól, ahol abbahagyták.
- Az emberi testben a legerősebb izom a nyelv. - 2 milliárd emberből, csak 1 éri el a 116 éves kort.
- 1932 telén olyan hideg volt, hogy a Niagara Vízesés teljesen befagyott.
- Az embernek nagyobb esélye van arra, hogy egy pezsgősdugó ölje meg, mint egy kígyó.
• Az amerikai szabadságszobor feje körül a hét tüske a hét kontinenst és a hét tengert jelképezi.
• Az egy főre jutó Coca-Cola fogyasztásban Izland az első a világon.
• Tüsszentéskor testünkben minden folyamat leáll, még a szívműködés is.
• Nicolas Cage eredeti neve Nicolas Coppola volt. A színész híres nagybátyja, Francis Ford Coppola filmrendező miatt változtatta meg a nevét.
• Wyomingban tilos alkohol befolyása alatt álló személynek síelni.
• Napóleon a haditerveit egy homokládában modellezte.
• A Chicago együttes frontembere orosz rulettben halt meg 1978-ban. Utolsó mondata ez volt: "Ne aggódjatok, nincs megtöltve."
• Texasban tilos állva három kortynál több sört inni.
• A 80-as években két francia nő piacra dobott egy zenélő kendőt, amit ha a babák pelenkájába helyeztek, nedvesség hatására zenélni kezdett.
• Az abakusz ősi számolóeszköz, melyen fakeretben több sor rúd található, azokra pedig 10-10 golyót fűztek fel.
• Az észak-dakotai Rigby város Észak-Amerika földrajzi középpontja.
• Vermont állam fővárosa, Montpelier az egyetlen főváros az USÁ-ban, ahol nincs McDonalds étterem.
• A bagoly az egyetlen madár, amelyik 270 fokos szögben képes elfordítani a fejét.
• A hot-dogot Ohioban találták fel 1900-ban.
• A hawaii emberek átlagosan öt évvel tovább élnek, mint a többi amerikai.

Néhány érdekesség:

Szerintem menő.:-]

:-D



:-)

:-)

Sziasztok!
Már jó a gépünk, nem azért nem írtam, hanem azért, mert nem szándékoztam sok időt a gép előtt tölteni. :-)
Holnap szilveszter. Hú nálunk nagyon jó lesz szerintem, bár eleinte nem így gondoltam, de most már igen.
Nézünk jó filmet, lesz vetélkedő, eszünk sokat, bár nem ezért megyek, mielőtt Lívia azt hinné :-° .
Remélem ti is jól szilvesztereztek majd.

ui: Tudtátok, hogy Idahóban tilos teve hátán ülve horgászni?

2008. december 29., hétfő



Gondoltam ezeket okvetlenül megosztom veletek.Olyan sokatmondóak.:) Néha az én arcom is hasonlít ehhez a cicához.( Ez a "ja jó,biztos, akarsz még valamit?" arckifejezés)

Sziasztok!

Most jutottam nethez.Igen,későre jár az idő lassacskán,de azért írok pár sort.
Orsolya drágáméknál elromlott a számítógép argó nehezen tud most írni,ezért feltétlenül kell most nekem tartanom a stafétát.De ezúton is köszönt minden kedves olvasót.
Az én napjaim csak úgy száguldanak..Most ugye mind2 zenekarral fellépésre készülünk,ezért próbák sokasága..Megyek az ismerősömhöz gyerkőc felvigyázónak is, meg rokonokatlátogatni is kéne..Meg közben olvasok, egyszer-kétszer még filmnézésre is vetemedek.(Most néztem meg nemrég a Quo Vadis megfilmesítését-tetszett,merem ajánlani mindenkinek)
Úgyhogy elvagyok,kifejezetten jól érzem magam,hogy van időm,és nem kell rohangálnom.(Kivéve a zenekaros dolgokat,amikor késésben indulok el:D)
A szilveszteremet idén nem Orsival töltöm. De a távol sincs szándékunkban a hagyományainkat felbontani,csupán annyi van, hogy az egész decemberemben gyakorlatilag hetente találkoztunk,és itthon is kellene lenni,meg minden.Úgyhogy most másik drága barátnőmmel,Szilvivel fog telni e nemes est,és a gyüliben még egészen természetesen.
Remélem nem haragszotok meg,ha most elköszönök.Megyek olvasni:P
Szép estét! Illetve akarom mondani: Olyan napsugarasat,tudjátok! Vagy nem? Ajj ez így nem is poén.(:

2008. december 27., szombat

Hümm,a musical.

Sziasztok!
Nekem is kb 2 percem van.Békésről jelentkezem,a Lisztes családnál vagyok.Tegnap volt a musical..Nagyon jól sikerült,nekem alapból az egész nagyon tetszett..És volt igen csendes éj,ami nekem új volt,és tisztára jók voltak a gyertyák,csillagszórók..:)
Nemsokára megy a buszunk(nővérem is itt van)..Valszeg nem mostanság fogok errefelé járni,úgyhogy gondoltam írok már innen is a blogra.Ugye,a hagyományok:D
Mindenkinek Boldog Karácsonyt,és boldog új évet!
Ui.Megpróbálok otthonról még jelentkezni,addig meg jók legyetek:)

2008. december 25., csütörtök

musical...khm.

Sziasztok!!!
Van 2 percem írni, ezalatt közlöm hogy HOLNAP LESZ A MUSICAL!!!!!!!!!!
Én már nagyon várom, mások is:-)
Tehát holnap előadunk a békési baptista imaházban egy karácsonyi gyerekmusicalt.
Szerintem nagyon jó lesz, sok próba előzi meg, és remélem hogy mindenkinek tetszeni fog.
Ja amúgy ez biztos. :-P
Lejárt a 2 percem, mennem kell, további boldog karácsonyt.

Egyébként ebben az évben már kb 5 karácsonyi hangversenyen vettem részt, a csendes éjt legalább ugyenennyiszer énekeltem.

Ma az imaházban már profi díszítőszólamot találtam ki hozzá...:D

Na akkor sziasztok:)

Lenyúltadddd:)

Hátt hallod O,lenyúltad az ötletem,hiszem én is pont ugyanezt akartam..Átszerkezteni egy képet!:)
És jók a képek:) Egyébként Mindenkinek Áldott ünnepeket kívánok én is!
Annyira jó ez a karácsony..És egyébként hajlamosak vagyunk arra,hogy csak úgy tekintsünk rá,mint a szeretet ünnepére..Mégis,ez ennél sokkal több!
És igen! Holnap már Békésen vagyok!=)

2008. december 20., szombat

Busz

Szijja!
Nu megnéztem,iderakom a lehetőségeket, emailt lehet nem olvasnál:

Szentes, autóbusz állomás
Békéscsaba, autóbusz állomás
6:30
8:33
2:03
0:27


naponta
3/2
Békéscsaba, autóbusz állomás
Békés, autóbusz állomás
9:00
9:15
0:15



naponta
4/1
Szentes, autóbusz állomás
Orosháza, autóbusz állomás
6:30
7:27
0:57
0:43


naponta
4/2
Orosháza, autóbusz állomás
Békés, autóbusz állomás
8:10
9:15
1:05



naponta
5/1
Szentes, autóbusz állomás
Békéscsaba, autóbusz állomás
11:45
13:20
1:35
0:40


naponta
5/2
Békéscsaba, autóbusz állomás
Békés, autóbusz állomás
14:00
14:30
0:30



(Viszont a 6:30 meg elég korai..de ha csak ez van (mégpedig csak ez:D)

2008. december 19., péntek

Haleszka ádzsesztimó!

Töök szuper kedvem van..A mai napom eszméletlen fárasztó volt, asszem egy órát kivéve egész nap adtuk elő a színdarabot folyamatasan..Volt egy jó pár próba,(nekem) de végül minden megoldódott.
Nagyon punnyadt kedvünk volt, az egyik lány már sírt,hogy ő haza akar menni..Szóval fárasztó nap volt, de az utcsó órára bementünk négyen,és már annyira szenvedtünk,hogy kifeküdtünk apadokra,és elénekeltük acsillagok,csillagok c számot, a süss fel anapot, a jó a kedved üsd a tenyered, és ilyesmi nótákat.Magyarul:Nagyon szenvedtünk!:) De nagyon jóó volt..Annyit nevettünk..Ez avége sirály volt..!
Egyébként nekem a linket úgy nyitotta meg, hogy a googlebe beírtam a http nélkül(hátha nektek se megy másképp).
Egyébként sztem vmi klarinétfajta,vagy csak normál klarinét,csak nem fából..Érdekes hangja van,kissé szaxi-klaris.Alapból tényleg unalmas az eleje..(Mondjuk..lehet hogy nem csak az eleje:D)
Ma ezer fele kell mennem.Holnap is...Szval már megyek is tovább.Egyébként jobban vagyok!:)Hála az Úrnak!

LIVINEK ÉS MINDENKINEK!!! (DE FŐLEG LIVINEK:D)

http://www.youtube.com/watch?v=PBR5GTzZIJY

Hát itt egy klarinétos, akire felnézek! (remélem ez klarinétos:D)
Hallgassátok&nézzétek meg!
Ja amúgy az elején nem a klarinétról szól, de kb az egyharmadától ha hallgatjátok...nekem leesett az állam! (és ez nagy dolog)
Bár megkockáztatom, hogy kicsit unalmas az eleje, meg úgy az egész, mert hosszú, de ha figyelsz, akkor nagyon jó lesz:)
Na ezt megmondtam.
:)

2008. december 18., csütörtök

Sziasztok!

Orsi bizonyára nem ér rá, ezért nem ír.(Állandójjan mindig dolga van a csajnak).
Nekem nagyon sikeresen összejött a lebetegedés, és mikor,hát persze, hogy a szünet elött...Vhogy én mindig ilyenkorra betegedek le,lehet hogy pszichés is...Úgyhogy most nem tudom, hogy lesz pl a holnapom..illetve bízom Istenben,hogy meggyógyulok,márcsak a musical miatt is,hiszen így nehéz lenne elmenni..
Egyébként a kedvem jó,végre finish van tanulás szempontból. A színdarab, amit megemlítettem nagy sikernek örvend..annyira jól esek, iszonyú sok meló van benne, sokszor a hangom már majd elment olyan hangosan kellett álladóan beszélni.És végre,pozitív dolog ért ezzel kapcsolatban.Istennek legyen hála,hisz én magamtól csődöt mondtam volna.
Azt hiszem,ennyi.Most átmegyek a szomszéd asszonyomnak segítek irodalom-ügyben,utánna meg lepihenek..Utánna meg gyakorlom azt a 6 keresztes darabot a musicalra.Menni fog!.')
Szép napot!

2008. december 16., kedd

Tiszta jáóóó:DD

Sziasztok!
Nahát,sokak örömére úgy látom kikerült ténylegesen a rendszeres olvasói beállítás a blogra..Úgyhogy egéeszen nyugodtan és büszkén fel lehet vállalni,hogy ki olvassa (mi is kíváncsiak vagyunk rá-én legalábbis csak emiatt:D)
Szuper az a kép..Már nállatok is láttam, tényleg nagyon sirály lett.
Hát igen O..Ilyen marhaságokat én is szoktam, hogy:
Amikor nem tudtam, hogy Szappho, meg ki strófái is voltak az említett kérdésben,a kkor egész egyszerűűen beírtam, hogy:Szappho és társai. Ami még nagy volt,az az egyik dogában amiként rövidítettem:
Egyipt-omiakat (király a rövidítés) -ezt így. A Kis Mariska sem volt semm-ami totál vicc,és nem úg yterveztem,hogy így lesz beadva..Szóval nállam jópár ilyen van,mert én ezeket élvezem.
Mesélt az egyik oszt társam egyszer olyat,amin már fetrengtem a nevetéstől (anyukája tanár,azz egyik dolgozatban):
Megfenyegették Vak Bélát, ám ő ekkor átlátott a szitán,és kiagyalt egy cselt" Hát ez..Hihetetlen,nagyon találékony egy szerzője volt:D
Asszem ennyi..Holnap szerda..Jajj..A szerda,. Meg A csütörtök és A Péntek. Nahát..Én már nehezen bírom idegileg ezt a pár napot,megterhelőbb,mit 2 hét máskor..
Sziasztok!:)

2 nővérem meg én (balról ßerta, jobbról Laura:-))



:-)

Ezek jók!!
Amúgy én is írtam már ezekhez hasonlót a fizika dogámban régebben.
Az volt a kérdés h ha az üvegrudat vízbe mártjuk, miért lesz vizes.
Szerintem ez eleve egy fogyi kérdés, van erre valami fizikai magyarázat.
Én azt írtam:

Ha a farudat vízbe mártjuk, vizes lesz. Ha a műanyag rudat vízbe mártjuk, vizes lesz.
Ha az üvegrudat vízbe mártjuk, vizes lesz. Természetes, hogy vizes lesz.

Hát ez vagyok én...:)
Lehet h ez nem veszi fel a versenyt az előbbiekkel, de a tanár már ettől is kiakadt, és nevetve felolvasta az osztálynak, mikor kiosztotta.
Vicces...

:)

2008. december 15., hétfő

Egy kis humor

Pár szösszenet pár diáktársunk dolgozatából:

- Nyáron nő a kalapos gomba, télen nő a kucsma gomba.- A nemzetiségi iskolába több ajkú diákok járnak.- Villon fő műve az Ótestamentum.- A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda.- A fecske egy költöző madár, olyan, mint a gólya csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.-(haha,ez nagyon ott van) Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elöl a császár is csak álruhában tudott menekülni.- Ady Boncza Bertalant vette feleségül.- A Toldi olyan mű amelyben a főhőst feldogozzák.- A kőolajat kövekből sajtolták.- Eötvös József többek között Budán született.- A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.- A kutatók az őshazában megtalálták az ősmagyarok hátrahagyott részeit.- A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.- Egyiptom őslakói a múmiák

Hát ez a 777..

Sziasztok!
Pár perc net-engedéllyel rendelkezem,tehát ez a szupergyors üzemmódomat fogja igénybevenni.
Én nagyon el vagyok havazva,minden tanár úgy látszik mostanra tartogatta a legnehezebb dogáit.Ha ezeken túlleszek csodás érzés fog hatalmába keríteni,hiszen végre valahára gondolhatok a karácsonyra.Addig olyan,hogy ajándékok majdnem hogy szóba sem jön,azt se tudom,mikor lesz nékem időm,hiszen utánna meg megyek el.De mindegy,mert valahogy úgyis lesz:D
Gondolom O is elvan..Amikor nem írunk 2 napig,ott már elég jól sejthető,hogy tényleg nyomós indokunk volt.
Szombaton egyébként egyszerre 4 helyen is lennem kéne.Úgyhogy ha vki kispeckózta a klónozó üzemmódot feltétlenül szóljon.
Egyébként olvasok pár könyvet,nagyon jók.(Az egyik James Elliott életrajza-amit a felesége írt).Mindenkinek melegen merem ajánlani,nagyon építő.
Azt hiszem,mára ennyi.Sok erőt nektek a héthez,aztán gondoljotak bele,milyen jó lesz..Karácsony..Szilveszter..Meg ugye nekünk még a musical..Csudajó..És nem is oly távoli,mint ahogyan tűnik:D

2008. december 13., szombat

Gyors:)

A véleményem az,hogy jól cselekedtél:)
És neked is fáj a fogad? Mert ma nekem is el kezdett fájni, meg is illyedtem,hogy menni kell fogorvoshoz,de nem tudok mikor.Elrepült ez a nap is,többnyire pakolással,takarítással.A holnapom tömörebb lesz(Megyek apukámhoz,tanulok,fellépek zenekarral,gyülibe megyek,színdarabon gondolkozok,klarinétozok):)
Jók legyetek!:) Szép estét!

Komoly.

Hátt levettem azt a képet, tényleg meg kellett volna kérdeznem hogy felrakhatom-e.
Hogy jobban megérts, nem akartalak megbántani, csak egyszerűen magamból indultam ki.
:)
Én egy jót nevetnék, ha meglátnék egy ilyen képet magamról.
Nyilván te nem, ezért le is szedtem a képet.
Amúgy szeretek képeket szerkesztgetni, ezért is csináltam.
:)
Hát akkor remélem senki sincs megsértődve, ha igen akkor szóljon.

Más: Délelőtt voltam furulyáspróbán.
Nagyon hideg volt:(
És délután díszletet csinálok.
Úgyhogy jó napom lesz.
Ja és fáj a fogam...:(:(

Háááátttttt.......

Hát O..Erről az a véleményem, hogy tényleg jó kép a tesódról,meg nyílván ha fent volt a family miért maradt ki, de lehet hogy sértő a másik személlyel szemben..Nem tudom,meg kéne kérdezni.(Sztem az egész alakot kellett volna akkor kivágni.,illetve megbeszélni mindenféleképpen!)
Egyébként meg elegem a van a blogból..Miért nem küldte el se 11-edikén amit írtam.és az az elöttit sem? Egyszerüen nem értem. Csak rossz,hogy olyan szorgalmasan írkálok a semmiért:)
Egyébként: Ma már voltam pedikűrösnél(benő a körmöm..) Ez azt jelenti, hogy fél tízkor kint voltam az ágyból.Namost ennek ellenére még mindig nagyon nyúzottnak,és fáradtnak érzem magam.Nem szeretnék beteg lenni!.
Már csak egy hét van a sulibóól!!!!Óh,mily öröm ez egy diáklélek számára,aki átérzi az iskola súlyát..(Khmm..magamra céloztam:D)
És Ez aZt iS jElEnTi,HOgY 1hÉt mÚlVa tAlÁlKoZuNk!:DSirály!
3 hETE nem töltöttem itthon a hétvégémet,ezért most van mit bepótolnom.Olyan luxus érzetem van,amikor arra gondolok,hogy egy hétvégét itthon töltök,ám amikor a teendőim listájára rátekintek ez az érzet azonnal elillan.Olyan érzésem van,hogy egy napot nem 24 órának kellett volna teremteni.De tudom,hogy nállam sokkal bölcsebb valaki tette,tehát nem is firtatom ezt tovább.:)
Ui- a bejegyzéseinkhez nyugodtan fűzzetek hozzá kommenteket is,lehet névtelenül is.A kritikákból tanul az ember:)De lehet csak egyetérteni is.Egyébként most vettem csak észre,hogy van egy-kettő. A ZZZZ címűnél nagyon találó.)

2008. december 11., csütörtök

Ezt nem itt kéne:D

Sziasztok!Megtaláltam azt a bejegyzést,amit 11-edikén írtam,arra válaszul ,amit írt O,hogy pozitívnak neveztem humorát:)
Drágám, azt hogy a humorodat hogyan ítélem meg,azt egyéni szociális problémák miatt telefonon beszélném meg:D Maradjunk az egyedinél,és üssük el a témát:D

Nos,hát igen..Én nagyon komoly hallagtója vagyok a slágernek.Igaz,csak szövevényeket hallgatok,azt is csak ha a hanghullám elér a fülemig, de sebaj.Más megoldásokban meg az MP4-em próbálna felébreszteni.Sajnos ez sok esetben nem sikerül-derült ki egy du. jellemzésből,melyet rólam állítottak. Azt hiszem,most mennem kell, a "szürkének nevezett" hétköznapok mégiscsak peregősek..Ilyet!:)

2008. december 9., kedd

Hmm.....

Hogy félreértés ne essék, egyedi humoromat Lívia POZITÍV értelemben emlegette előbbi bekezdésünkben.:)
Ma voltam díszletet csinálni. Jó fárasztó volt, de kaptam egy csomó anyagmaradékot!!!!!!
Ez most bearanyozta a napomat:)

A "bearanyozta" kifejezés azért jutott eszembe, mert reggel a buszon rádiót hallgattam(ill. a sofőr, én meg mellette álltam:)) és egy nő a kívánságműsorban egy számot kért a barátjának, aki bearanyozza szürke hétköznapjait.
Olyan megható volt!

:)

Hát akkor megyek tanulni meg gyakorolni meg pihenni.

Ja és Livi: Mi bajod a zsákállattal?!

Őhh hátt..

Azt hiszem O, hogy ami most hírtelen eszembejutott az érdekes gondolat:) De az biztos, hogy igencsak egyedi humorod van:) az a nagyon szó ismétlőjelben viszont egy nagyon frappáns valami volt.
Tudod, ha nekem matek ügyben kellene nyilatkoznom..Tartok tőle, nehogy vmi matektanár olvassa..:) De az tuti, hogy az én agyam nem a matek befogadására lett kilalakítva.Vagyis a szó legszorosabb értelmében majdnem azt kell mondjam, hogy gőzöm sincsen, miről beszél a tanárunk órán.Mondjuk az a baj, hogy csak ő beszél,ha mi, akkor meg az a baj.
Az jó, ha gyakorolsz, meg ilyesmi:)
Nekem holnapra angoloznom kell sűrgősen..Nagyon sűrgősen..Azt hiszem én rohanok is:) Negyed 5 van, és tényleg majdnem sötét.Tényleg tél van:) Bizony ám, bő két hét és karácsony..Szünet:) Igaz, hogy jöv hét pénteken egy oltári nagy dogát írok..Na de majdcsak túlleszek ezen.Nagyon diákcentriikus az időpont egyébként:)

Zzzzzzzzzz..............

Hmm...jók a képek.
:)
Bár...na mindegy.
Ma kell oboázzak még meg a musicalhez díszletet csinálni megyek délután (vagyis most).
Ma matekon //:nagyon:// unatkoztam.
Értettem naggyából, de szerintem nagyon unalmas.
Ja és nem csak szerintem:)

És: HAJRÁ TENGERI ZSÁKÁLLATOK!!!!!!!!!
Legyél te is tengeri zsákállat!
Viselkedj úgy, mint ők!
Övéké a jövő!!!!!!!!!!!!

:D
Ha nem érted, hogy miről van szó, akkor normális vagy.
:)

Amúgy semmi, csak láttam a bioszkönyvben egy tengeri zsákállatot, és megragadott a név!
Hát nem fantasztikus?! Tengeri zsákÁLLAT.
És padtársammal kitaláltuk, hogy ezzel a márkanévvel felkapott divattervezők lehetünk.
Tehát, márkánk neve: tengeri zsákállat.

2008. december 8., hétfő




















































































































Sziasztok!
Igen, hazaértem. "Pár" képet felraktam, ha valakinek a személyi jogait úgy gondolja,hogy sérti, dobjon meg egy üzivel (Ha felnőttről van szó, akkor ő meg írjon egy üzenetet). Nagyon jó volt a hétvége.Voltunk Gyulán Tímár Noémi bemerítésén is,arról is látható kép, habár igencsak távoli sajnos. Holnaptól suli, habár nektek már mától:P Szóval jól érzem magam,ennyi:)
Sziasztok!




2008. december 7., vasárnap

Sziasztok!

Itt Dudás Lívia jelentkezik Békésről, a Lisztes családtól.Köszönöm szépen, nagyon jól vagyok, tök gyorsan eltelt ez a hétvége.Hálás vagyok Istennek érte. Nemsokára otthonról jelentkezem, és O is,ha én elmentem, addig viszont felesleges a blog,illetve időnk sem volt ily dolgokra.
Szép estét!
Ui. Vmelyik nap rakok fel képeket.KIHANGSÚLYOZVA:Amiket Én jónak látok.(:

2008. december 5., péntek

Hallelujja!

Hallelujja!Hallelujja..Halelujja,halelujja..Egy Handel oratórium (Messiás) jutott az eszembé. Az az igazság, hogy most tökéletesen tükrözi lelkivilágomat.Péntek van, mikulás, csoki, holnap Békés, alvás..Hát most nem jó?:) Végre tanulás zérro.. Ha csak két napra, akkor is:) (Bár ez hülyeség, mert holnap kell tanuljak)
Holnap méék Békésre. Ezzel a busszal:

Szentes, autóbusz állomás
Orosháza, autóbusz állomás
15:30-indulós
16:20-érkezős
0:50-enyit utazok.-
0:35-ez meg gondolom a várakozás.

Átszállós
Naponta
7/2
Orosháza, autóbusz állomás
Békés, autóbusz állomás
16:55
17:56
1:01

Na legyetek jók, és értékeljétek a hétvégét!Most íszintén, ez mennyivel volt értelmesebb blogbejegyzés, mint az O-é? Sztem semmivel..Nem is értem miért szokták nekünk azt mondani, hogy hasonlítunk.:)
Szép estét!

:D

Mit is akartam írni?
Elfelejtettem...
0Ja igen! Ma volt a suliban mikulásosztás, és evelin húzott.
Na jó, majd máskor írok, nincs időm.
:)
Hát ez értelmes volt.
Sziasztok:)

2008. december 3., szerda

Az igen!

Hujj drágám, csak azt tudom mondani, hogy ez nem a te napod volt. No de van ilyen.. Ne félj,túlvagynagyjából a mán.
Én viszont korántsem, mert most derűlt ki, hogy nállammaradt az oszt. társam kémiafüzete.Könyve nincs, argó em tud tanulni. Pocsékul érzem magam emiatt, valszeg reggel már 6-kor akkor bent leszek, meg lefényképeztem, és megpróbálom neki átküédeni (szkennelő hiányában)..Úgyhogy figyu,nem csak te vagy ilyen szerencsétlen..:)

őőő

Grazie! :)
Ma regel majdnem lekéstem a buszt, ami dugig volt.
Hittanra nem vittem cuccot.
A fizikáról elkéstem, aki a BEG-be jár, tudja mit jelent ez.:)
Törin bealudtam.
Irodalmon hozzászóltam a vershez, mire közölték, h tőlem többet vártak.
Délután nem tanultam semmit.
Lekéstem a buszt. így az oboaórámat is.
Elromlott az oboám.
A buszon hazafelé fél lábon álltam.
Biztos összejött ez a nap?! :D

Nem is tudom..











Szijjasztok!




Nahát újra feljöttem..És igen, ma írni is tudok.:) Tudom, most ünnepeltek, gondolom hiányoztak már a "bölcs gondolataim".




Sajnos Orsolyítám ezzel én is így vagyok..Nekem az a nap pont ma van,mindent csinálni kéne.. De hát természetesen most is igencsak tanulni azt kéne, mivel hónap kémia dóga, de hát ez már tapsifüles pl. a mai napomhoz.




Az egyébként katasztrófa volt, de kibírható.A mai irodalom dolgozatomra névként már azt írtam, ami az előzőn is állt, a tanár jóvoltából:D.L. avagy: Kis Mariska. Ezek a fiatalok! Hova halad a világ!? No de ne essetek kétsége teljesen, csak egy kicsit, mert végülis mosolyogni azt ma is mosolyogtam, igaz, egy kissé többet járt a lábam a feszűltség miatt, de remélem, hogy most így 5 kilót fogytam.




Egyébként minden rendben van, nállunk a suleszban holnap lesz a -lepjük-meg-egymást-de-csak-azt-akit-kihúztam nap. De aranyos dolog, mondjuk én is elgondolkoztam, hogy gyakorlatilag apénzem én is kifelé költöm:) De O természetesen téged is megleplek vmivel..Nem nagydolog, de a gesztus:) Ja és am: Viszek matekcuccot Békésre most hétvégére,hátha te el tudod magyarázni majd este:) Mert hogy az én lelkivilágom bizony nem a matekra termedt, az biztos. Remélem nem kell csalódjak a tiedben:D




Jujj.. Ezen a héten egy dolog hajt: Hétvégén megyek Békésre.Ez viszont oly nagy húzóerő, hogy angolórán figyelnem kell, hogy ne kalandozzak el(Csak itt most nem a vadnyugat a cél, hanem a csodás hétvége):D




Úgyhogy azt hiszem, firkálmányaim végéfelé járhattok. És igen O: Nemsokárra talizunk! Láttam havat,és szerda van, holnap csütörtök! 3 hálaok. Ma még be kell gépeljem a karácsonyi színdarabot (mivel a nyakambavettem az osztályban ennek a megszervezését),tanulnom kell, ajándékot csinálnom,hajat mosnom.Ma is szép kis napnak nézek elébe. És ez még nem minden,megtudtam, hogy pénteken fellépésem lesz 3-tól:) Ugye,én aztán fel vagyok készülve:)




Sziasztok!




Ui. Pér kép Sajószentpéterről. Szívesen. (Most elképzeltem, hogy O olaszul mondod hogy kösz, vagyis Grazie):D

2008. december 2., kedd

Szép kis nap

A mai napom elég gyorsan telt el.
És kissé unalmasan, de ez mindegy.

És ez az egyetlen olyan délutánom, amikor semmi hivatalos programom nincs.

Csakhogy, és ez itt a probléma, ilyenkorra hagyom az egész heti tanulást, pihenést, filmnézést, zenehallgatást, rajzolást, semmittevést...
És valami miatt, nem is tudom miért, nem marad mindre idő.
De ez is mindegy.

Lényeg az angoltanulás meg a film.:)

Meg a pihenés.

Ja és ma csinálom a mikulásajándékokat is.
Fura, hogy ilyenkor egy csomó helyen húzunk nevet, h kinek adjunk mikuláscsomagot.
Tehát én karácsonykor egy jópár idegen emberre költöm a pénzem, ahelyett, h annak adnék, akinek igazán szeretnék.

Mindegy, mert most olyat húztam az oszt-ból, kinek szívesen adok.
:)
Ennyit erről:)

Infó óra..

Sziasztok!
Én éppen infó órán csüccsenek, csak gondoltam, hogy felcsusszanok de is. Dubicsányban dobtad el? Ügyes vagy, gratulálok! Nekem kimaradt ez, de nem baj:) Viszont ma sokat kell tanuljak..Nem vagyok biztos, hogy fel tudok jönni, de mindenkinek szép napot!:) Orsi,addig pótolj..Mondjuk engem nehéz lesz .')

2008. december 1., hétfő

Hamár L...

Ja bocs. Alföldi gyerekek, én is láttam havat.:P
2008-BAN ELSŐ HÓGOLYÓMAT DUBICSÁNYBAN DOBTAM EL!!!
NEM TALÁLTAM EL A CÉLSZEMÉLYT!!!
DE NEM EZ A FONTOS!!!

És rájöttem hogy a Zemplén nagyon jó hely télen.:)

Tök jóó:)

Én nem érek úgy rá,mint egyesek, sajna..
Most érkeztem haza hulla fáradtan klari óráról(nem mintha elötte nem voltam volnba fáradt:D)
Most elég sokat kell tanuljak.. Szerdán két húzós doga..Holnap nyelvtan, javítani kéne..Csütörtökön kémia doga.. Ezekről előzetesen tudok eddig, de elég rémisztőnek tünnek.
Ja igen: Rövidke röppenet az ifikonfiról:
Én nagyon jól éreztem magam, nagyon sokat kaptam.. Tök jóó, hogy találkoztam abarátaimmal, nagyon jó volt, csak most tölteni kell az aksimat, mert lemerült:) De ugye az energiamegmaradás.(Sok dologban egyébként jóértelemben megszégyenített,nemkevés hiányosságom van ezzel kapcsolatban).
És Orsolyám: Már megin talizunk! Hullya hopp! Dekisszuperekvagyunk!:)Ez éltet a héten,tudod a hétvége-nagy piros betűkkel, háttérben csupa sok jó dologgal.
Ja és igen: Advent első vasárnapját elhagytuk! Nemsokárrraa itt a karácsony!:) Ami mit jelent? Na iskolások,kórusban: SZÜNET! Család,barátok, kaja.(Mondjuk számomra sokkal több mondanivalóval bír,mivel hiszek Istenben)
Azt hiszem, mára bezárúlt a mesetár.Mindenkinek napsugaras estét!.')
Ja és egy hatalmas utóirat: Alföldi gyerekek,én már láttam havat!:)

:D


Apa próbált fényképezni, de hirtelen elfordultam, és :D
(Még ott maradt a fogsorom:D)

Apa egy kicsit le lett birkózva:D

Mi. : ]

Szilvi&Livi Sajószentpéteren a konfin:)