van

Megnéztem a régebbi plakátokat az ARC kiállításról.
Megdöbbentőek, de annak is kell lenniük.
Erről ennyit.

Beszéljünk inkább a suliról, amit várva várunk!!!
Reggel felkelek, és első gondolatom: Hány nap van még az iskoláig?
Hogy fogom addig kibírni????
Az évnyitón végre felvehetem csodálatos, pontosan rám szabott, divatos, kényelmes matrózblúzom, amiben végre önmagam lehetek!
Már 1 hete a sulira gondolok, némán, meg megállva...
Drága kémiatanárom...a lelkesedés fűt, hogy végre beszélgethetek valakivel kedvenc témámról: a kovalens kötésekről!

Khm.

Annyira mérhetetlenül nagyon szívesen lennék most például Olaszországban...
Elmennék oda, persze nem egyedül, és fotóznék, filmeznék, utaznék, picit vásárolnék, de inkább csak nézelődnék, megtanulnék olaszul, és jól érezném magam.
Ehelyett holnaputánután elutazok...az iskolába!!!!!!
:o( :o( :o(
:,o(

Na jó azért ennyire nem tragikus. :o)
Mindegy, van élet sulikezdés után is, és azért vannak előnyei is...
Lesz zenesuli, így valaki rám fogja erőltetni, hogy oboázzak, ami nem baj, mert magamtól...
Meg azért ott vannak a barátaim is, akikkel jó lesz együtt lenni, és lesz a napomnak egy ritmusa, amitől majd érzem, hogy csináltam is valamit.
Lesz oboaverseny, amit már várok.
Vajon képes leszek felkészülni rá???
Fogalmam sincs, de mindegy.
A legfőbb célom ebben a félévben ez a verseny lesz, majdnem minden ezután jön.
Legalább lesz mit mondanom a föcitanárnak, hogy hiába geológus az apukám, nekem most az oboa fontosabb.
:-)
That's all for now.