Pipa

2009. augusztus 11., kedd

Jelen!

Én viszont Orsival ellentétben itthon vagyok, bár mégsem.. és ez okozza ezt a csendességet.
Ő itt van tőlem pár kilométernyire, találkozgatni fogunk, Csongrádon meg pont most megy párhuzamosan a gyerektábor, amin csütörtökön és pénteken én is jelen leszek.
Mindemellett ahogyan már az én drága Orsolyám említette, jövőhéten zeneitábor! És együtt fogok vele menni szombaton.. Tehát még külön jó, hogy nem egyedül utazok:) Jó féle, mindig ilyen buszutat kívánok magamnak.
Még egyszer sem voltam ott a tábori napon, pedig tavaly is nagyon terveztem. Úgy tűnik, hogy az volt tervben, hogy idén viszont összejöjjön, mert ez így most nagyon klappol.
Ma megyünk bevásárolni a tanszereket a suliba feltehetőleg, tehát most már tényleg muszáj elkezdenem összeírni az eszközök listáját. Ez van. Mégis közeledik, pedig jó minden így, ilyen távolságból is elég a suli. Az osztálytársak azért tényleg hiányoznak egy picit.:)
Tegnap voltam a Jégkorszak 3-mon a moziban. Megdöbbentő volt látni, hogy a mozi abszolult tömve volt, ha egy órát ültünk volna még ott az összes oxigén elfogy. Ez a animációs mese most a családról, a gyerekvállalásról, és a lámúrról szól, és természetesen a mókus a legvégén megint elveszti a makkját. Még ilyet! Enélkül mondjuk nem Jégkorszak a Jégkorszak. Viszont pár poént leszámítva szerintem talán még ez is a legnormálisabb kategória, bár kétségtelenül ez is egy megtoldása már az elsőnek. Azért poénokban most sincs hiány benne.Nagy váltás:
A tegnapi napomon nagyon sokat tanultam hitbelileg. Isten valóban megőrzi az övéit. Kemény, kijózanító megtapasztalás volt ez. Aztán az áhitatok ( de ami nekem főként szólt, az Carl Eichhorn: Isten műhelyében c. áhitat volt) összecsengése is megdöbbentő tud lenni.
Hát, hálát tudok adni Istennek a jelenért. :)

Nincsenek megjegyzések: