Az én részem

Most jöttem haza a gyülekezetből. Ma ünnepeltük a húsvétot. Délután énekeltünk a tinikórussal, meg oboáztam is, amihez nagy bátorságra volt szükségem.

Lehet, hogy nem látszott, de nagyon izgultam :-)

Már reggel, ahogy felébredtem, rögtön eszembe jutott, hogy oboáznom kell délután.
És görcsbe rándult a gyomrom.
Azon gondolkoztam délelőtt, hogy minek is kell nekem oboáznom...

(Az énekkar vezetője kért meg, hogy kísérjem az egyik éneket)

Mindig nagyon izgulok, lehet, hogy elrontom, megéri ezt?
Aztán átvillant a fejemen néhány gondolat is (csak átvillant, aztán TOVASZÁLLT), például, hogy mi lenne, ha véletlenül lenne valami baj a nádammal, vagy úgy fájna a kezem, hogy az lehetetlenné tenné, hogy fújjak este.

De aztán elkezdtem gondolkozni.

Mégpedig azon, hogy Jézus követése nem kényelmes. Egyáltalán nem.
Hanem keskeny út. Jézus arra hív, hogy ha már befogadtuk őt, átmentünk a szoros kapun, akkor utána kövessük őt tovább a keskeny úton.

Nekem nagyon kényelmes lett volna mondjuk csak simán énekelni a kórusban.
De az már nem volt kényelmes, hogy kiálljak 300 ember elé, és vörös fejjel fújjam a nádat...
Ez áldozat volt, kényelmetlen, de közben is arra gondoltam, hogy most is Jézust követem. Jelenleg nagyon keskeny úton.
:-)

Livi kért meg, hogy írjak ide a húsvétról. Majdnem mindenki tudja, hogy ekkor Jézus feltámadását ünnepeljük.
Aki még nem olvasta volna, az keresse meg a Bibliájában, biztos benne van, garantálom.
Aki nem találja, segíthetek, szóljon.
Nagyon érdekes.
Amit fentebb írtam, az Jézushoz kapcsolódik, aki elhívott, hogy kövessem. Jézus pedig kapcsolódik a húsvéthoz, mivel mint már említettem, az ő feltámadását ünnepeljük.
Tehát témába vág amit írtam.
:-)


+1: kedden megyünk idős néniket látogatni a gyülekezetből.
Négyen megyünk, Ami Bogi, Julcsi meg én.
Viszünk sütit, éneklünk, és meghallgatjuk őket.
Már várom. :-)