Szebin 2009- és a megújulásom

Akkor most jön az én megtapasztalásom. Gondolkoztam, hogy leírjam-e, végül arra jutottam, hogy ez is egyfajta megvallás, és hátha épít valakit..
Mint szerintem sokan tudjátok, most volt Szegeden az ifjúsági találkozó(27-28-01)
Én nem voltam pénteken, hanem szombattól.
Talán túl hosszú lenne az egészet leírni, így is bőséges lesz az olvasnivalótok.
Reggel Boros Dávid tartott egy igehirdetést. Nagyon jó volt.. Ha a képemre fogok nézni vmilyen igazolványomon, biztos eszembe fognak jutni azok a gondolatok, amiket mondott (A konferencia címe a Képek volt (Önkép, képmutatás, stb))
Utána beszélgetés..éneklés..aztán ebéd..Én barátnőmnél aludtam, nála is kajáltam.. Úgyhogy egy kicsit késtünk a buszok miatt, de még akkor kezdődött csak a Kis Pisti szemináriuma. Nagyon sokat agyaltunk, hova menjünk, mert ott volt Szenczy (így kell írni?)A Baptista Szeretetszolgálat vezetője, és ő is tartott előadást, helyzetjelentést.. Meg filmklub ,meg másik szeminárium..De végül mégis Kis Pistinél kötöttünk ki 'Az őszinteség, képmutatás' c előadásán.
Hozzám ez nagyon szólt.. Nagyon hajlamos vagyok arra, hogy belesüppedjek" a hívő életbe, a hitet elhagyjam, de a képet megtartsam. Jó volt meglátni a képmutatás okait(nem csak hitéletben), az őszinteség ,és nyíltság fontosságát. Én már igazából ott szomorúan nyugtáztam sok mindent életemben, hogy nem jól teszem.
Aztán volt még beszélgetés, meg betévedtünk még Szenczy Sándor utolsó 15 perces beszámolójára is.. Nagyon meglepett amiket mondott, és elgondolkoztatott, hogy milyen kényelmes is vagyok. Az azt követő ének (amit az a srác énekelt gitárral) nagyon szép volt.
Utána beszélgetés, teázás volt. Aztán kezdődött az esti igehirdetés, dicsőítés, stb. Én most csak az igehirdetésről kívánok szólni, és a megtapasztalásaimról.
Az igehirdetés elején nagyon fáradt voltam, a gondolataim össze vissza voltak.. Imádkoztam Istenhez hogy tudjak figyelni, úgyhogy jóformán már a negyedére figyeltem oda igazán. De viszont…Úgy éreztem, hogy Isten szól.. Teljesen rám terhelődtek a bűneim, az, hogy mennyire nem Istenre figyelek a hétköznapokban, mennyire megyek az osztályommal, nem vállalom fel a hitet, stb. Tudom, elcsépeltnek hangzik, de valóban ez így van, és Isten nélkül a szellemiségem, a cselekedeteim sem lesznek jók, ráadásul most ugye egy nehezebb időszak is van itthon, tehát még rosszabb volt ilyen időszakban nem Istenbe kapaszkodni egész valómmal (mert a bűn elválaszt, az odaszánás meg nem könnyű dolog).
Tehát ott tartottam, hogy rám nehezedtek a bűneim. Elhangzott egy felhívás, hogy menjenek ki azok, akik valami bűnt követtek el, vagy valami nyomasztja őket, hogy imádkozzanak a lelkipásztorokkal. Én úgy gondoltam, hogy nem megyek ki, mert erős volt a zene mellette (nehezen tudok úgy maximálisan odafigyelni) azt akartam, hogy egy csendesebb zugban beszéljem ezt meg egy lelkipásztorral. Közben ment a dicsőítés.. És ahogy olvastam a sorokat (ki volt vetítve az ének szöveg) egyre jobban összetörtem.. Már sírtam ekkor, és őszintén, mert éreztem Isten szeretetét, éreztem, hogy nem jó úton járok..
Közben csak meglepetten figyeltem, hogy a fiatalok hogy mennek kifelé, és egyre többen, egyre többen.. Könnyes szemmel visszatérnek, hogy előttem a nagyfiú hogy ül le összeroskadva a padra, és hogy kezd el imádkozni.. Mindenki egyként volt, mindenki megértette a másikat.. . Megölelték egymást a visszatérők, őszinte örömet láttam.. Isten jelen volt, és a Szent Lélek működött ott. Ilyet még sosem éltem át..
Közben én ott álltam, gondolkoztam.. És vége lett az éneklésnek.. Következett egy bizonyságtétel..
A bizonyságtevő a hálaadásról kezdett el beszélni. Engem a lehető legjobban taszított ez, hiszen tudtam, hogy én nem tudok miért hálát adni még, mert rendeznem kell bűneimet.. Közben kezdődött a tapsolás, a hangos ének.. (Amit ő indított, nem a dicsőítés) és kimentem.. Mert én gondolkodni akartam…és úgy éreztem, ki kell mennem..
Nem sokára a barátnőm is csatlakozott, és elmondtuk egymásnak amit átéltünk.. Ő is sírt a bűnei miatt. Megértettük egymást, és átgondoltuk. Én semmiképp (de ő sem) nem akartam egy érzelmi dolgot.. Ha odamegyek Istenhez az legyen tudatos, átgondolt, és nem más hatására kiváltott dolog.
Elkezdtünk azért imádkozni, hogy leendő lelkipásztorunk, Balogh Barnabás jöjjön ki, mert annyi erőnk nincs, hogy kihívjuk az első sorból. Erre amire visszatérünk, látjuk, hogy jön velünk szembe,, Mert megszomjazott ,és elkezdett kaparni a torka. Nagy meglepődéssel nyugtázta, hogy imádkoztunk, és hogy Isten hogy munkálkodott.
Eztán életemben először egy lelkipásztornak elmondtam hogy mit látok (bűnök) szabadulni akarok, és imádkozzunk.
Megtörtént.. Én sok mindent megláttam, megújultam, ahogy a barátnőm is. Voltak megtérők a konferencián. .Hatalmas örömöt éreztünk, és nagyon hálásak voltunk érte az Úrnak, hogy ennyire munkálkodott. A vasárnapot nem is mesélem el, ott is sok minden szólt. Visszanyertem Isten kegyelméből a békém, és neki akarok szolgálni a mindennapokban. Érzem, és tudom, hogy ez a legfontosabb, és minden más szemét.
Soli Deo Gloria!