nehéz egy zeneitáboros pénteki koncert után megszólalni... Lehet könnyebb lenne elintézni néhány képpel, egy linkkel, aztán mindenki találja ki, milyen volt...
Erősen fontolóra kéne venni ezt a lehetőséget....
Bár nem kellene mindig a könnyebb utat választani, igaz?
Oké, akkor jöjjön a nehezebb út:
Péntek délután benézek a nagyterembe: nagy a nyüzsgés, hangszerekkel szaladgáló emberek látványa, úgyhogy a fényképezőgépen gyorsan át is lehet váltani a "mozgó gyerekek" effektusra.
Be is ülök a terembe, hogy pár percig átérezzem az utolsó próba izgalmát.
Vajon összejön a főpróba?
Ha igen, ez azt jelenti, hogy a nagyelőadásra már nem marad erő, vagy biztató jelnek kell tekinteni?
Ha nem, akkor az végül is jó, mert köztudott, hogy ha a főpróba kudarcba fullad, az előadás biztos siker....
Már majdnem 6 óra, a fúvószenekar tagjai idegesen ülnek a helyükön, ők a kezdőszám, annál is inkább megijednek, mikor feláll a karvezető, kezdődik, és még van 3 üres hely a zenekarban. Hárman nincsenek ott, pedig már ott kéne lenniük, most mi lesz?????,
Aggodalomra semmi ok, hamarosan teljes lesz a zenekar, az aggodalom szertefoszlik, már vannak, akik a mosolyt is megkockáztatják, és végül minden rendben megy.
Örültem, mikor láttam, milyen sokan eljöttek a gyülekezetből, fiatalok, idősek, családtagok, barátok, idegenek...
Láttam az arcukon, milyen felüdülést jelent most nekik ez a délután, amikor ők kapnak Istentől rajtunk keresztül, egy kicsit megállhattak és csak szemlélhettek...
Mi pedig izgultunk, kapkodtunk, megnyugodtunk, nevettünk, átéltünk, elfáradtunk, megkönnyebbültünk, hallgattunk, játszottunk, meg ilyenek. :)
Most ennyit erről, ez volt a nehezebb út.
Azért lesznek képek is meg link. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése