Pipa

2009. október 3., szombat

Buborékok

Megint van egy csomó lemaradásom.
Ha jól emlékszem (ami korántsem biztos) a hét elején írtam ide.
Kezdem az elején: hétfőn megvolt a temetés. Nagyon nehéz volt, bár nem is számítottam másra. Megviseli azért az embert, hogyha valaki "elköltözik". Úgyhogy igyekeztem is sokat beszélgetni a héten azzal a barátnőmmel, akinek az édesanyja az említett. Nagyon jók voltak ezek a beszélgetések.. furcsa dolog az, amikor szembesül az ember azzal, hogy egész egyszerűen nem tud többet segíteni, nem tudja ezeket az emberi kereteket átlépni.
Aztán úgy volt, hogy megyek másnap iskolába..csakhogy nem éreztem egyáltalán jól magam, szóval megtörtént az, amit egy évben maximum eegyszer élek meg: az otthoniak tartottak vissza. Ezt mondjuk nem bántam. Egyébként egy olyan antibiotikumot kaptam, ami a legnagyobb hatóanyagú, és ezt a legnagyobb dózisban. Mondanom sem kell, volt olyan a héten hogy nem tudtam kikelni az ágyból, és miután nagy nehezen kiverekedtem magam, akkor meg elaludtam ülve.Király volt! .')
Na aztán eltelt a kedd, s a szerda is, és újra úgy határoztunk, hogy itthonmaradok a héten. Amikor felhívtam az orvost és bemutatkoztam, már azt mondta, hogy tudom:D Nagyon jól telt ez a hetem így, van egy nagyon kedves osztálytársam, aki kézzel kiírta, és eljuttatta nekem az órai munkát. Sokat beszélgettem nővéremmel,barátnőmmel..ÉSS megnéztem a zeneitáboros vidiket..Annyira jóóó volt! Mindig ilyenkor felidézi bennem azt a hetet, az eseményeket...
Aztán tegnap elmentem gyülekezetbe, szalonnasütés volt. Nagyon jó volt, aztán megnéztük nővéremmel a Gettomilliomost, úgyhogy emiatt 00:30-kor feküdtem le. Mostanra teljesen meggyógyultam, és ezért nagyon hálás is vagyok, és nagyon örülök neki.. Csak kicsit olyan érzésem van ezzel az antibiotikummal, mint a drogosoknak: ma reggel nem vettem be, és utána nem is éreztem magam jól..bevettem, és rendbe jöttem. Hétfő óta rááltam volna?
Holnap megyek Körösladányba, meg Berettyóujfaluba klarinétozni.. Huhh, még gyakorolnom kell egy kicsit, nagyon készülök rá..várom már..
Tehát ez a hetem nagyon jó volt..Sok dolog volt: Voltam barátnőm bemerítésén, egy temetésen, néztem filmeket,zeneitáboros vidit, és beszélgettem egy csomót..jó a kedvem,úgyhogy minden O.K. Főleg hogy meggyógyultam!Mondjuk Márti néni azért hiányzik..még érzelmileg nem is fogtam fel hogy ezután nem találkozok vele.
Ja, meg ma 3 órát folyamatosan palacsintát sütöttem..Jó sokat, nekünk való adag:)
1 kiló lisztből..Mindenkinek ajánlom, szerintem a családtagjai is díjazzák majd az ötletet.
Na lépek,mert az unokaöcsém nem bír magával (mert bárányhimlős,ezért itthon van sokat, és mert gyerek) és csikiz:D

Nincsenek megjegyzések: