Pipa

2009. október 10., szombat

401.

Ez az 401. bejegyzés.
Be happy! Csak Orsit várom még nagyon..
Az élet nagyon pereg,
s ti mindig megláthatjátok mit szeretnék majd csinálni a kövi héten, és aztán már múltidőben a tényeket..érdekes lehet:)
Nos..Mesélek:
A héten hulla voltam. Csak most kivételesen nem elsősorban a tanulás,meg különféle dolgok tehetnek erről, hanem az, hogy oda voltam 'szolgálni' (ez a szó valóban nem tükrözi azt, amire gondolok-Tibi bácsi pont ezt mondta csütörtökön). Nagyon jó volt, egyedül annyi volt a negatívum, hogy 1:00-kor értünk haza. Kicsit késő volt, keveset aludtam, főleg, hogy nem is tudtam abban a további 5 órában aludni rendesen. Nem éreztem jól magam egyáltalán. Hát ha Istennek tetszik amit csinálok, az másnak nagyon nem.
S miután eltelt a hétfő,(jelzem, hogy semmit sem tanultam aznapra, és a legnehezebb nap volt,és végigimádkoztam) kedden Barkóczy Sándor jött SZENTESRE.Na ezt is megelőzte egy kicsit necces dolog, késtünk emiatt, de ő is késett, tehát nem volt baj..
Amiről beszélt mondanom sem kell belémmarkolt.Nem ő szólt már. Aztán egyéni beszélgetések következtek: mi bejutottunk 11 előtt..Szóval éjfélre itthon is voltunk. Ez jó, mert a sor 5-ig tartott..
Aztán másnap szerda volt. Természetesen semmit nem tanultam aznapra sem, de mondjuk Hédivel matekoztam előtte. Tehát legalább az rendben volt, ha már a többi nem.
S azt a napot is túléltem csodák csodájára.
Másnap csütörtök.. Irodalom tz,barokk.. Semmi tanulás előtte nem volt, épp hogy csak az anyagomat bepótoltam, tehát egy nap alatt vmi 23 oldalt meg kellett tanuljak, mert a tanárom igencsak..hogy is mondjam..pontos.
És lám-lám, még ez is sikerült. Igaz korán keltem (nagyon-nagyon korán) este is tanultam, de ez mégiscsak csoda.
És ez még nem minden, mert írtam egy föcidogát is.Mondjuk elolvastam óra előtt legalább amiből írtam.Az a lényeg. Hogy hogy sikerült? Egész jól. Legalább megtudom, hogy az általános intelligenciám hogy is van,nem?
Aznap viszont megint volt egy alkalom (amit már említettem a szolgálat szónál) Lisztes Tibi bácsi meg Piroska néni jött. Ne persze, ezt kihagyni?
Egy hosszú-hosszú klarinétról,és egy hosszú sor Pennys áldogálás után eljutottam célomhoz.És sokat is kaptam: a gyakorlatokra. És az a lényeg.Másnap reggel is a buszon még annak a hétköznapivá forgatásán gondolkodtam.
Péntek. Nyögve és nyelősen, de eltelt.Azután Krisztikével beszélgettem,hazajöttem a 4 órással, aztán elmentem Rózsához beszélgetni, aztán pudingotfőztem (tudjátok, az új duósat) és szaladtam a 3 órás zenekarra.
Szombat: Reggel elszaladtam Mária nénihez mert segített az ebéd elkészítésében.(szeretnék megtanulni minél több kaját elkészíteni) Mivel csütörtök óta nővérem nincs itthon, ma én voltam az ebéd főzésében a soros.Szorgalomból még egy sütit is csináltam.
És most itt vagyok nővéreméknél gyerkőcözök..Fáradt vagyok, de egy nagyon tartalmas, és áldott hetet tudhatok magam mögött.Jó volt.hálás is vagyok!:)

3 megjegyzés:

Melinda írta...

Négy nap után jó volt hazamenni! Finom vacsi várt, hugicám első rántott husija:), nagyon-nagyon finom volt!:)

DuLittle írta...

De aranyos vagy!!!!! Fogalmad sincs arról, hogy ez most mennyire jól esett...') Köszi!:)
(Tudod..kell a bíztatás..)
Lassan jöhet a házirétes is..mit szólsz hozzá?hehe

Melinda írta...

Hááát, azt én is megnézem:):):)
A rétestésztát te fogod nyújtani?:):):)