Pipa

2009. október 21., szerda

Tanulás- egy kicsit másképpen

Éppen azon gondolkozok, hogy miképpen is indítsam e bejegyzésemet úgy, hogy meg is tudjatok érteni..Na igyekezni fogok..Olyan nehéz nem elcsépelt dolgokat írni, és nem elveszni a hétköznapok rutinjában..hisz azt úgyis ismeritek..tapasztaljátok..nem kell arról egy blogon olvasni még plusszban..
Inkább arról mesélek nektek, hogy hogyan tanított engem Isten az időbeosztással kapcsolatosan.
Vasárnap délután.. Imádkozni kezdek..Nagyon szükségem volt már rá, mert az azt megelőző napokban sajnos Istennel nem töltöttem érdemleges időt..mondhatni meglangyult egy kissé a kapcsolatom Vele.
De hát akkor szépen elmondtam mindent, és bocsánatot is kértem, ami igen esedékes volt, s imádkoztam az életemben több dologért is: többek között az időbeosztásomért, amit otthon már annyira "kipellengéreznek" és aminek rossz beosztásából már számos negatív dolgot kellett átéljek.
Ez a fránya, esti tanulás..Ugye milyen ártalmatlannak tűnik? Miért ne? Hisz olyan fáradt vagyok, amikor hazaesek a suliból..Elég 8-kor nekilátni a tanulásnak..
Hát nem elég. Akkor biztos, ha éjfélkor akarok feküdni, és 4-kor kelni.
De ezt nem akarom. De muszáj ilyenkor..
Nos, ezért imádkoztam..Nemsokára indulás gyülekezetbe (mert ugye azt nem hagyom ki) és majd este..
19:30: Ideje lenne elkezdeni--ajj--könyv kinyit..olvasgatás..30 perc tanulás..elkalandozás..na jó, egy fejezetet mégis "átlapozok a regényből, amit éppen most olvasok..végülis legalább egy kicsit kikapcsolok,és újult erővel nekilátok..Aha.."elfáradtam".
Kb 9 körül bejön tesóm (Meli) és átnézzük a nyelvtant.. Intenzív tanulásba kezdek,(mert megijedek az időtől) és kb éjfélig tanulok,amikor aztán elrakni készülöm magam a másnapra..
Vagyis szeretném..szeretnék elaludni!
De nem ment..jártak az agytekervényeim..eltelt egy óra..kettő..és nem alszok..hát ekkor mit tesz Lívia? Kérlelni kezdi Istent.."Kérlekkérlekkérlek Istenem..Mi lesz velem holnap?)
De hát csak nem megy az elalvás..Kezdek rájönni, hogy ez valószínűleg nem is véletlen..Elkezdek csendességet tartani Istennel....Ahá! Szóval ezt most meg kell tanuljam..Végülis meghallgatott Isten,nem? Jó,mondjuk kissé kellemetlenül intézte..
Aztán úgy voltam vele, hogy kimegyek a fürdőszobába igét olvasni, ezen már nem múlik..Ekkor már csak 2 óra alvásra lett volna lehetőségem..
Bemegyek..Imádkozok..Gondolkozok..és szól a jó öreg ébresztő regtime-m..
Felkelek..Aztán 6:08 perckor annyira fáj a szemem, hogy úgy döntök, egy kicsit ledőlök pihentetni..s mi történik??? Jéééééé,csak nem elalszok???? De igen!
6:45-kor mint aki most álmodta élete legrosszabb álmát kiugrottam az ágyból..Kis sikkantással nyugtázom,(természetesen halkan, nővéremet nem kellene felébresztenem) hogy van 15 percem a buszindulásig..bepakolok..felöltözök..pénzt kiveszek..és goooo bus..És mi történik?
Csak nem elértem a buszt? És Lívia drágának az abszolult véletlenek miatt csak nem lett még helye is a buszon?? (Aki tudja a választ, az jelentkezzen!)
Igen--ez a csoda.. Tanulság:
Egy:Ha Istent kihagyom valamiből, akkor az biztos hogy nem lesz jó.
Kettő: Belesodródtam saját magam miatt ebbe a helyzetbe, mivel ha sokáig vagyok fent felpörgök- és ő ekkor már nem tudott beleszólni ebbe a helyzetbe, mivel szabad választásom van,és én döntöttem így.
És ő kegyelmes..Mert ennek ellenére megsegített.A dolgozataim mind jól sikerültek.

2 megjegyzés:

Módi Noémi írta...

Sok áldást Neked! És csak ügyesen az időbeosztással!:*

DuLittle írta...

Nagyon szépen köszönöm!:) Igyekezeni fogok...Téged is Isten Áldjon!:)