Pipa

2009. szeptember 28., hétfő

Now

Először is kezdem azzal, hogy nagyon jól esett olvasni, hogy mégis van még talpon a vidéken pár ember. Köszönöm.
Most is, mint mindig, egy lehetetlen helyen ülök: a tesóm egy infószakközépben tanít, és onnan írom a mostani bejegyzésem. Igen, megmozgatom a hegyeket is,és eljövök..most szívesen lecsapnám a labdát, hogy '...értetek',(hogy ne unatkozzatok)de nem teszem meg, azért csak maradjunk a kereteknél.
Egyébként most beteg vagyok, most jöttem az orvostól, ahol vagy 5 milliárdan voltak, és ahol egy könyvnyi pletyka, vagy új információ birtokába juthattam..Nem is tudom, hogy ezek nélkül én mennyire felvilágosulatlan lennék..inkább hagyjuk.
Sajnos viszont az utóbbi időben történt egy olyan dolog is, ami miatt mégúgysem jöttem netközelbe. Mégpedig az, hogy meghalt a barátnőm édesanyja, és ez igencsak elszomorított. Tudom hogy az Úrnál van, de emberileg mégsem ilyen egyszerű ez az egész.A barátnőmnek sem. Úgyhogy aki gondolt rá (egyszer írtam, hogy ha tudtok imádkozzatok érte)akkor annak most szólok, hogy azóta már nincs jelen itt a földön.
Ma lesz a temetés, tehát ezért sem mentem többek között iskolába..
Igen, mert nem mentem iskolába.
Helyette délelőtt orvosnál, és ebben a szakközépben ültem.. Nagyon sok volt a házi, de már túl vagyok rajta.A többin viszont nem: Tehát emiatt jogosan ráncolom a homlokomat..micsoda káprázatos kifejezés!:)
Egyébként lehet hogy megyek a hétvégén majd Szeghalomra a hálaadó napra klarinétozni.. erről jut eszembe: Orsi mostanság sokat oboázik, mert készül egy versenyre.. Sok dolga van nagyon, mi is nehezen csípjük el egymást telefonon is, szóval szerintem még várni kell egy picit az ő bejegyzéseire. De remélem már nem túl sokáig .')
Szóval a lényeg még mindig ugyan az, (mint mindig, s ebből a most sem kivétel) hogy sok a dolgom, ha tudok jövök, írok, és tartsatok ki..:)

Nincsenek megjegyzések: