Egy csobbanás A 'Balcsimban'

Úgy kezdődött az egész, hogy sütöttem kb 65 palacsintát, aminek a felét itthon hagytam, a másik felét meg összedobtam még a lelkes háziasszonybarátnőimmel, így egy óriási palacsintahegy képződött a buszunk nagy örömére..mindenki nagyon készséges és kedves volt velem az egész fellépés alatt..

Lehet, hogy ez a sok kaja az oka annak, hogy lerobbant az egyik buszunk odafele -2-vel mentünk, mert az ifjúsági zenekar is jött- így egy benzinkúton kellett elmulatnunk drága időnket (mielőtt kétes értelmű magyar szavaimat félreértenétek, elárulom, hogy ez a WC kulcs megszerzésért folytatott harcot jelentette)..csak nekem nagyon cikis volt a helyzet, mert a csongrádiakkal is fel kellett még aznap lépnem. Képzelhetetik, hogyha eddig ilyen biztos voltam a szólamomban (lásd az előző kétségbeesett bejegyzéseim), most aztán igazán megrettentem, hogy az eddigi gyomorgörcsöm hiábavaló volt, hiszen még a fellépésre se érkezem meg..de én belekalkuláltam Istent, így csak látszólag ért váratlanul a kocsi az étkező előtt, ami rám várakozott 5 kanál túróscsusza legyűrése után is. Gyorsan összeraktam a hangszert, és határozott mozdulattal kirántottam az ajtót, mire az egész csongrádi fúvószenekarral találtam szembe magam.Még csak a próba volt, "kifújhattam" magam. A karnagyuk nagyon kedves, megértő volt, odafigyelt rám maximálisan.

Fújtunk, meg minden, egész jól sikerült. Azán meghallgattam az egész mezőnyt, a szentesieket is ;) Este dumáltunk, aztán elmentünk sétálni.Lenyűgöző volt este a kikötő, a hajók, a balaton, a hold..úgyhogy 2 körül feküdtem le. Reggel mi voltunk az első zenekar, szóval nagyon fel voltunk pörögve. Komolyan egy élmény volt fújni, az egész zenekar annyira egy volt.. régen fújtunk ennyire jól. Én is éreztem magamon az "áldást" és a napi 4 órás gyakorlásaimat, nagyon frankón ment..és még a nádam sem ment tönkre, az ujjaim épek voltak, és a nyelvem is pergett. Ami a klarinéthangom illeti szintén rendben volt.

Egy kis trécselés a parton, napozás, fényképezés, és következett a menetelés az eredményhirdetéssel. A csongrádiak és a szentesiek (ifjúsági kategben) előkelő helyezést értek el, én a csongrádiban voltam kisegítő. Két sráccal fújtam egy szólamot, egész jól összehoztuk a dolgot, jól összeszoktunk 2 próba alatt :D (de tényleg).A szentesi nagyzenekar ( felnőtt kateg) 100/94 pontot kapott. Hát volt is ünneplés rendesen, fanfár, meg minden..bejutottunk a "profik" versenyére Pécsre..és ez még mindig nem minden..

Hazafelé úton a hátam mögött megszólal egy srác: "Ha nekem kéne ezt a buszt vezetnem, akkor most elsüllyednék szégyenemben"..KÖZBEN pont arról dumáltunk, hogy ugyan merre lehet a kiszenekar tragacs busza, mert még mindig nem látjuk, EDDIG MÉG nem robbant le. Ahogy ezt kimondtuk, és a srác mögöttünk megszólalt, az elkövetkező mp-ben olyan panoráma tárult elénk, hogy fogtunk a hasunkat, annyira nevettünk: Megpillantottuk a szentesi pöfögőfutrinka zöld-fehér buszt, amint nyitva hátul az ajtaja, és a buszsofőr belehajol a koromrengetegbe, nyilván egyedül próbálkozott a szerelésével-tragikomikum volt az egész..Szóval Dunaföldváron vesztegeltünk este 10-től.. elmentünk több helyre, közben megettek a szúnyogok. Igen, mert megettek. Látnotok kellett volna, ahogy újságpapírral felszerelkezve a rövidgatyások -akik a Balcsiról érkeztek- lehajolnak, és mp-ként verik a lábukat a szúnyogok pusztulásában reménykedve..egységes véleményünk az lett, hogy a dunaföldváriak parfümébe és testápolójába szúnyogirtó van keverve, ezért nem moccantak a pizzázó teraszán egy centit sem.

Majd amire mindenkit kellően megcsíptak a szúnyogok, feladták a lelkes buszsofőreink a busz javítását,és nyiltan elsuttogták, hogy a buszt nem bírják megcsinálni. Az egész kiszenekar (ami nem a létszáma miatt kapta meg a "kis" jelzőt, hanem a korosztály miatt) özönlött a mi buszunkra, és együtt utazunk 1 buszon..Hát mondanom sem kell, milyen út volt ez..sikerült beülnöm a zenekarunk egyik nagydumása mellé (Kenéz), aki gondoskodott arról, hogy véletlenül se tudjak aludni.Végül is ha elaludtam volna, akkor meg könnyen meglehet, hogy oxigénhiányban vagy kihülésben vesztettem volna életemet, mivel percenként állítgatni kellett a légkondit, hogy egyik állapot se uralkodjon el a kényes utasokon..DE ez a szentesi fúvósbrigád, és ilyenek a szentesi buszok..felejethetetlen emlékeket nyújtanak az utazni vágyóknak.

Szóval hatalmas élmény volt az egész verseny, sok beszélgetéssel, jó hangulatban telt el, és még mindig a darabok mennek a fejemben...=)

Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert tudom, hogy ez az utolsó fellépésem idén a zenekarommal..és most valahogy annyira részemmé vált ez az egész, hogy még nehezebbé tette az ideiglenes "búcsúzást..

Ui.:Ez a kép a csongrádival készült..

Na hol vagyok? :)

Ne haragudjatok, ez a bejegyzésem rettenetesen hosszúra sikerült..:/