Az orvosi rendelőben ülök. Előttem 2 férfi diskurál más emberekről, más hibáiról. Mellettem 2 néni a saját betegségét próbálja
projektszerűen bemutatni. Kicsit olyan érzésem van, mintha mindegyik meg szeretné a másikat győzni, hogy igenis, ő szenved jobban.
Srégan 2 néni azon hüppög, hogy micsoda sor van mindig. Micsoda tolakodó fiatalok. Micsoda orvos. Micsoda élet.
Én csak nézek. Próbálok olvasni a tekintetekben. Nekem is van elég bajom, mégse csinálom ezt. A gondolataim végére arra a
konklúzióra jutok el, hogy remélem, én nem ilyen nénike leszek.
Nyílik az ajtó, és a rendelő egy újabb idős nénivel bővült. Irgalmatlan köhögése közepette elkaptam
kétségbeesett pillantását. Fél. Én csak megdöbbentem bámulok, a rendelőben a levegő is megfagy.
Ekkor pár
mp-s különbséggel fiatalok cikáznak be a rendelőbe, ám 2 kopogtatásnyi idő után belépnek a
doktornő hőn áhított rezidenciájába. Az idősek felhördülnek, a bili kiborul: mindenki önteni kezdi a negatív tapasztalatait a fiatalokról, az időről, a kegyetlen életről.
Időközben támadt egy pozitívabb
mondolatom, amit meg is osztottam a
nagytiszteletűvel. Több
szempár rám szegeződött, minden tekintet rajtam csüngött. Éreztem, hogy tőlem, egyedüli fiataltól várnak valamit. Majd szépen lassan a beszélgetés elhalkult.
A néni csak összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé. Azon
tűnődtem, hogy vajon mire gondolhat,mit érezhet. Titkok, amiket én nem tudhatok meg. Kezdeti megvetésem teljesen eltűnt, ekkor már szégyelltem magam miatta (ami ellen egyébként is küzdöttem).
Amikor már a húrok szakadoztak az emberek lelkében...nos, akkor következtem én. Hallottam a számomat, szétnéztem. Ránéztem a bánatos, megtört nénikére és kértem, hogy menjen be helyettem. Előreengedtem. Remény csillant meg az arcán. Senki sem tette ezt meg érte.
Ennek a sok idős embernek a nézésében,
mozdulataiban több, mint 60 év nyomorúsága volt. Én csak megszeppenten ültem közöttük és rájöttem, hogy azért mert nincs diplomájuk és egy kicsit furcsán viselkednek, még akkor is tapasztalatok özönével gazdagabbak, mint Én. Bizonyára minden tettüknek megvan az oka.
Én friss voltam (a betegségem ellenére), tele vidámsággal, álmokkal...és azt hiszem, ez egy csodálatos ajándék Istentől.
Csupán egyet éreztem: bemehettem úgy az orvoshoz, hogy minden értékem a váróban hagyhattam.
Ha közeledni próbálunk másokhoz és szívvel megértjük őket...nos, akkor már nem is olyan nehéz Isten beszédét alkalmazni,miszerint:
Tiszteljétek,szeressétek,segítsétek az idősebbeket.
